A lopótök (Lagenaria siceraria),

- más neveken butykos tök, nyakas tök, szívótök, sáritök, flaskatök a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozó kétszikű növény. Ázsiából vagy Afrikából származik. Ez az egyetlen olyan tökfajta, amit Európában már Amerika felfedezése előtt is termesztettek. Merítőedény és csörgő, hímvessző-öltözék és étel, húros hangszer és borlopó – az élet szinte minden területén hasznosítható környezetbarát módon.

Egyéves, lágyszárú, könnyen fut és kapaszkodik. Gyökérzete orsógyökér, kiterjedt oldalgyökerekkel. A világoszöld fogazott levelek nagyok, kerekek, szíves vállúak, tompacsúcsúak, állásuk szórt, érdesek és molyhosan szőrösek. A levélnyél hosszú.

A lopótök virága hosszú nyélen ül, tőből szétterül, forrtszirmú, ötös szimmetriájú; pártacsöve nincs, színe hófehér. Egylaki, váltivarú, ön- és idegenmegporzó.

Rovarok terjesztik trikolporát virágporát, melyben a retikulum perforált tektummá szélesedik. A magok 5-7 évig csíraképesek, a vetéstől 8-14 napra kelnek ki. Ezermagtömegük 80-120 g, a magok csírázóképessége 70-80%-os. A teljes tenyészidő a kiszáradásig 140-190 nap.
A lopótök sajátos vonása a többi tökökhöz képest, hogy a virágok estefelé nyílnak. A levelek és hajtások pézsmaszagúak.
A rostos, salakanyagokban dús tökhús 85-95%-át víz teszi ki, de szénhidrátokat, fehérjét, kalciumot, vasat, „A” elővitamint, B-vitaminokat és C-vitamint is tartalmaz. Az ehető bél energiatartalma igen alacsony: 20 kcal/100 g

A Lopótök származása, elterjedése:

A trópusokon és a szubtropikus területeken általánosan ismert kultúrnövény, származási helyét egyes források Afrikaként, mások Ázsiaként jelölik meg. Könnyen elvadul. Eredetileg is vad, nem csupán elvadult lopótököket csak nem olyan régen, Zimbabwe területén sikerült azonosítani. Ennek az ősi lopótöknek a termése vékonyfalú, nem tűr hosszabb tengeri hányódást. A mai lopótök vastag, vízálló falát a háziasításnak köszönheti.

Európában már Amerika felfedezése előtt is termesztették a lopótököt, míg a többi tökfaj termesztését Amerikából vettük át.

Jelentősége ma nálunk már természetesen nem olyan nagy, mint a technikailag kevésbé fejlett időkben és helyeken volt, de Walahfrid Strabo (808 – 849) reichenau-i apát és költő, a karoling királyok tanácsadója latin nyelvű Hortulusában még az ideális kert 23 növénye egyikeként ismerteti: hosszasan, költőien és mégis gyakorlatiasan.

A legújabb kutatások afrikai őshazára és két egymástól független, előbb egy 8-9 ezer évvel ezelőtti ázsiai háziasításra és egy ettől független négyezer évvel későbbi afrikai újraháziasításra utalnak.

A lopótök rejtélye, miszerint ez az afrikai eredetű faj már meglepően korán kimutatható Amerikában, sokáig megnehezítette annak megértését, hogyan is ment végbe a háziasítás az amerikai kontinensen. Genetikai és régészeti kutatások, melyek eredményét 2005 decemberében, a National Academy of Sciences közleményeiben tették közzé, arra utalnak, hogy a lopótök és a kutya háziasítása korábbi, mint az élelmiszernövényeké vagy a többi haszonállaté, és hogy mindkettőt a Würm-glaciális végén a paleoindiánok vitték magukkal az új világba, amikor benépesítették Amerikát. Feltehetően csónakokon vagy gyalogosan, az akkor még meglevő szárazföldi úton vitték át Ázsiából Amerikába az emberek, sőt az sem kizárt, hogy egyszerűen átsodródtak a vastagfalú tökök a Bering-szoroson. Körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt már Amerika széltében-hosszában termesztették.

A háziasított lopótök héja a vadéval ellentétben vastag és vízálló. Könnyűségénél fogva minden emberi beavatkozás nélkül is nagy területen képes elterjedni, ugyanis a magok akkor is csírázóképesek maradnak, ha a termés hosszú ideig sodródik a tengerben. Erre támaszkodott az az utóbbi 150 évben uralkodó elmélet is, hogy a tökök az Atlanti-óceánon keresztül sodródtak át Afrikából Amerikába. Az azonban, hogy az emberek a magokat huzamosabb időn keresztül begyűjtötték, tárolták és elvetették, genetikailag is kimutatható és a formákban is megmutatkozó változásokhoz vezetett mind Ázsiában, mind Afrikában. Ez azonosíthatóvá tette az egyes területek lopótökjeit. A vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az amerikai régészeti leletek között talált lopótökök jobban megfelelnek a mai ázsiai lopótök-alfajoknak, mint az afrikaiaknak.

Az az elmélet, hogy a lopótököt Amerikába Ázsián keresztül az emberek vitték magukkal, csak egy kérdést hagy nyitva: miért nem találtak eddig Észak-Amerika nyugati részén is erre utaló leletet?

Forrás: Wikipédia